Nyírábrány megközelíthetősége

Legfontosabb közúti megközelítési útvonala a 48-as főút, ezen érhető el Debrecen és az ország távolabbi részei felől is. Nyíradonnyal a 4904-es, Nyírbátorral a 4906-os út kapcsolja össze, a 48-as főúttól a község központjába pedig a 4907-es út vezet.

A település nemcsak közúton, de vasúton (a jól megközelíthető, a MÁV15-ös számú Debrecen–Nyírábrány-vasútvonalán. Nyírábrány vasútállomás a 48-as főút és a 4904-es út keresztezése közelében helyezkedik el, közúti elérését az ugyanonnan nyugat felé kiágazó 48 321-es számú mellékút teszi lehetősé.

Nyírábrány egyre nagyobb jelentőséggel bíró, immár nemzetközi közúti és vasúti átkelőhely, vasútállomása számottevő teher-, és személyforgalmat bonyolít le. A nagyközség település-, és közlekedés-földrajzi pozícióját erősíti az is, hogy a környező településekről könnyen megközelíthető. Az egyre javuló magyar-román kapcsolatok fényében Nyírábrány határmenti fekvéséből adódó szerepe mindinkább felértékelődik, miután 2000 őszén nemzetközi határátkelőhellyé lépett elő.

Önkormányzat elérhetőségei

Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6.

06(52)208-001

jegyzo@nyirabrany.hu

pm@nyirabrany.hu

titkarsag@nyirabrany.hu

Ügyfélfogadás
Önkormányzat Pénztár
 Hétfő  08:00  16:00  08:00  12:00
 Kedd  08:00  12:00  08:00  12:00
 Szerda  ZÁRVA  ZÁRVA
 Csütörtök  12:30- 16:00  08:00 -12:00
 Péntek  ZÁRVA  ZÁRVA

A 2022. évi szelektív hulladékgyűjtés napjai az alábbiak szerint történnek:
(Sárga fedelű kuka)
Minden hónap második csütörtökén!
Június 9.
Július 14.
Augusztus 11.
Szeptember 8.
Október 13.
November 10.
December 8.

Adatvédelmi tisztviselő:
Cseke Donát e.v:
4032 Debrecen, Jerikó utca 2. X/61.
csekedonat@digitalgroup.hu

Mai látogatók száma: 27